Telephely világításkorszerűsítés

Salgglas, Salgótarján
2021-04-29

Alapos tervezés után 2020 évvégén elkezdtük a Salgglass telephelyén a teljeskörű világításkorszerűsítést.  Külterület, beltér, iroda és gyártó terület, szociális helyiségek, szóval teljeskörű. 

Természetesen készült fénytervezés, hogy mindenhol a megfelelő világítási szint legyen. Se túl sok, se túl kevés. 

Az Ügyfél energiahatékony, karbantartást nem igénylő, magas mindőségű világítást szeretett volna, és tőlünk megkapta: Tungsram és Philips világítótesteket szereltünk fel. 

 

Kállai Balázs a cég vezetője azt mondta, hogy "„A dolgozói visszajelzések nagyon jók. Sokan jelezték, hogy ezzel munkájukat nagyban segítettük. A dolgozók kimerültségében is jelentős szerepe van, hogy a munkahelyek megvilágítása ne csak elégséges, hanem kiemelkedően jó legyen.
Ezáltal a munkakedvet, munkamorált is javítottuk, valamit a hatékonyságra is jó hatással van az új világítás. Nekem, mint vezetőnek is pozitív érzéseim vannak, mert azon túl, hogy valami újat hoztunk létre, láthatóan pozitív hatással tudtunk lenni a kollegákra, ami kiemelkedően fontos szempont. Természetesen a gazdasági kérdések mellett.”

 

Számunkra pedig a jól végzett munka legnagyobb elismerése a vevői elégedettség. 

Köszönjük, hogy részesei lehettünk. 

 

Esettanulmány: Salgglas világításkorszerűsítés

Vissza
IMG_20210106_134349.jpgIMG_20210106_134417.jpg

Kapcsolat

KERMANN LED
H-1139 Budapest
Röppentyű u. 48.

Visszahívást kérek

Miért a KermannLED?

  • magyar tulajdonú cég
  • több mint 10 éves tapasztalat a LED technológiában
  • mérnök kollégáink folyamatos háttértámogatást biztosítanak
  • saját fejlesztésű termékeinkre minimum 5 év garanciát vállalunk
  • kizárólag minőségi termékeket kínálunk
  • tervezétől-kivitelezésig teljeskörű szolgáltatáscsomaggal állunk rendelkezésére

Visszahívást kérek